A keresés a cikk rovatnevében, címében, szerzőjének nevében, az absztraktjátban és a szövegében történik.

Indoor Club Trophy Budapest 2025 - Kiváló hangulat Soroksáron
 2482
Nem sikerült a bravúr a házigazda Soroksári HC-nak; az EuroHockey Indoor Club Trophy hazai rendezésű tornáján, így jövőre szlovák szomszédainkkal, egy osztállyal lejjebb vághat neki az európai kupaküzdelmeknek terem bajnokunk, ám a látványos kornergólokkal és a küzdőszellemmel nem maradt adós a magyar csapat. Az esemény szervezői a Szakszövetség és a Klub részéről pedig bebizonyították, hogy a Soroksári Mészáros Ferenc Sportcsarnok kiváló otthona az európai teremszakág elitjének. Az idelátogató nagyszámú külföldi szurkoló remek hangulatot teremtve biztosította, hogy a hazai közönség kiváló atmoszférában élvezhesse, a korábban Magyarországon még nem látott színvonalú teremmérkőzéseket, ahol korábbi olimpikonok és igazi terem klasszisok is pályára léptek. 

 

A torna győztese a korábbi brit olimpikonokat is a soraiban tudó, angol és nagypályán még az Euro Hockey League-ben is álló Old Georgians HC -lett, az ezüst a cseh TJ Plzeň-Litice csapatához került, míg a harmadik helyen a francia HC Valenciennes végzett. A torna legjobb játékosa a HC Valenciennes színeiben Maxim Danghin -lett, a legjobb hálóőrnek járó elismerést a Plzeň kapusa Vojtěch Pažitka kapta. A torna gólkirálya pedig a 213-szoros skót és brit válogatott Alan Forsyth lett az Old Georgians HC színeiben 15 góllal.  

A mezőny erősségét mi sem mutatja jobban, mint hogy az alsó ágon, a torna utolsó mérkőzésén a 'Soroksáriak' az osztrák SV Arminen csapatával csaptak össze, ahol több olyan játékos is páláyra lépett, akik a néhány héttel korábban lezajlott, Horvátországban rendezett, Terem Világbajnokság döntőjében is pályára léptek, mint például Sebastian Eitenberger, vagy Mateusz Szymczyk.

 

A 'Soroksáriak' legeredményesebbje a csapatkapitány Ficzere Zsombor volt, aki öt találatig jutott, de a fiatalok Galba Milán és Hortobágyi András is két-két alkalommal voltak eredményesek. Gólt lőttek még; Suba, Farkas, Léber és Szigeti.

A torna szervezésében nyújtott munkájáért a Szakszövetség részéről köszönet illeti Zsoldos Andrást Szakszövetség elnökét , ifj. Zsoldos András főtitkárt, valamint Ferenczi Zsoltot . A Soroksári HC oldaláról Losonci Zoltánt a szervezőbizottság elnökét, valamint Tápai Tibort és Léber-Boncz B. Rebekát , aki az esemény vizuális és grafikai megjelenéséért felelt.

Hatalmas köszönet jár az esemény médiás csapatának; Farsang Péter, Forgács Milán, Góczán András, Harmath Kevin, Horvát Bálint, Irsai Tamás, Pokrián Péter, Silló-Pál Csaba, Tóth Gergő , akik biztosították a kiváló hangulatot a helyszínen, az eredményhirdetés és a díjátadó ceremónia színvonalas lebonyolítását és nem utolsó sorban a tavalyi EB-hez hasonlóan idén is kimagasló színvonalon biztosították, hogy az esemény az online térben is követhető legyen élő stream formájában magyar és angol nyelvű kommentárral egyarán.

Köszönet jár a Szent László Gimnázium DSE önkénteseinek, akik ezúttal is gördülékennyé tették a rendezvény lebonyolítását. Szakszövetségünket és a hazai klubot képviselték még a hivatalos személyzet oldaláról Szalay Balázs nemzetközi játékvezető, valamint  Gyarmati Luca és Orbók Réka válogatottjainknak és nemzetközi zsűrijeink, akik mindhárman, az EuroHockey és a torna hivatalos vezetésének is nagy megelégedésére végezték munkájukat.

Az esemény fotóiért köszönet jár Hajnal Józsfenek , aki szintén professzionális munkát végzett.

 

Fotók: Hajnal József  (További képek a Szakszövetség Facebook oldalán)

Előzmények

2025.02.19.: Már csak kettőt kell aludni és rajtol az;  EuroHockey Indoor Club Trophy  eseménye Soroksáron, ahol a teremhoki hazai szerelmesei buzdíthatják a hazai csapatot, de online stream-en is követhetők lesznek a mérkőzések. A fontos információk elérhetők a   Facebook eseményen belül is, portálunknak pedig nyilatkozott Álló Marcell a 'Soroksáriak' vezetőedzője;

"Hazai pályán fogadhatjuk az Európa elitjébe tartozó csapatokat, ez egy hatalmas lehetőség, ugyanakkor felelősség is. A felkészülésünk jól sikerült, magabiztosan nyertük a bajnokságot és ez egy komoly motivációt adhat a csapatnak. A papírforma nem mellettünk szól, újoncként a csoportban maradást vehetjük reális célnak, de szurkolóink bíztatásával minél előrébb végezni a tabellán." 

Álló Marcell - Vezetőedző

A hazai csapat a csoportmérkőzések során a lengyel Pomorzanin Torun-al, az angol Old Georgians-al és a cseh Plzen-el csap majd össze az alábbi időpontokban;

Február 21. Péntek

13:30 - KS Pomorzanin Torún - Soroksári HC

19:30 - TJ Plzeň-Litice - Soroksári HC

Február 22. Szombat

11:40 - Old Georgians HC - Soroksári HC

 A torna teljes programja

A tavalyi EB-hez hasonlóan az esemény összes mérkőzése követhető lesz az EuroHockeyTV felületén angol és a Szakszövetség Facebook oldalán magyar kommentárral.

 

2 025.01.09.: Lassan közeledik a februári, Soroksáron megrendezésre kerülő;  EuroHockey Indoor Club Trophy  esemény rajtja, a jegyinformációk pedig már elérhetők honlapunkon és a Facebook eseményen belül is;

Plakát - Léber-Boncz B. Rebeka

Facebook esemény

JEGYÁRAK:

Jegyek a helyszínen;

1 napos - 1.500HUF - 4EURO

3 napos - 3.000HUF - 8EURO

Kedvezményes jegyek;

Nyugdíjas (65 év felett) és 14 éves kor alatt a belépés ingyenes!!!

2024.10.18.: Folyamatban vannak a jövő évi Budapesten, Soroksáron megrendezésre kerülő  EuroHockey Indoor Club Trophy  férfi eseményének előkészületei. A szervezőbizottságot Losonci Zoltán vezeti a Soroksári Hockey Club részéről, míg Szakszövetségi oldalról a koordinációban Zsoldos András főtitkár és Ferenczi Zsolt a nemzetközi iroda vezetője vesz részt. A szervezők mindent megtesznek, hogy a rendelkezésre álló erőforrásokhoz mérten a lehető legszínvonalasabb élményt biztosítsák, mind a résztvevő csapatoknak, a hivatalos személyeknek és természetesen a szurkolóknak.

A tornán a hazai csapat ellenfelei; az angol  Old Georgians HC , a francia  HC Valenciennes , a lengyel KS Pomorzanin Toruń , az osztrák SV Arminen , a cseh TJ Plzen Litice , a portugál AD Lousada és a szlovák KPH Rača lesznek. A mezőny rendkívüli erősségét mi sem mutatja jobban, mint hogy a résztvevők között három olyan csapat is van, az angol az osztrák és a cseh , mely szerepel az Euro Hockey League (EHL) 2024/25-ös sorozatában.

Október 13-án, vasárnap zárul a nagypályás bajnokság őszi szezonja. Ezt követően veti bele magát terem bajnokunk a felkészülésbe.

A torna weboldala

Facebook esemény

Plakát - Léber-Boncz B. Rebeka

 

Plakát - Léber-Boncz B. Rebeka

2024.05.15.:

Újra nemzetközi teremtorna Soroksáron! 2025. február 21. és 23. között ismét nemzetközi teremtornának adhat otthont a Soroksári Sportcsarnok , ugyanis az Európai Szövetség (EuroHockey), a Soroksári Hockey Club és a Szakszövetség közösen benyújtott pályázatát találta érdemesnek a EuroHockey Indoor Club Trophy  eseményének megrendezésére, így ezúttal egy még színvonalasabb eseményt sikerülhet Budapestre hozni.

Rég járt ilyen előkelően magas osztályban a hazai teremhoki, mely köszönhető a 2023-as terem bajnok  Építők Hockey Club kiváló 2024-es olaszországi szereplésének , mellyel kiharcolta a magasabb osztályba kerülést, így a megmérettetés az idei bajnok  Soroksári HC -ra vár.


Gratulálunk a győztes pályázathoz, melynek sikeréhez nagyban hozzájárult az idei, rendkívül színvonalasra sikerül B-csoportos terem Európa Bajnokság megrendezése. Szakszövetségünk a soroksári klubbal karöltve dolgozik azon, hogy egy újabb sikeres és emlékezetes szervezés mellett, kiváló körülmények között szerepelhessen jól itthon, a hazai csapat, melynek igazán nehéz dolga lesz, hisz több EHL-es (Euro Hockey League) és teremben a legmagasabb Cup csoportot is megjárt csapattal találkozhat, angol, lengyel, cseh, szlovák, portugál, osztrák, és francia riválisai révén.

Kihirdették a női események helyszínét is, így ennek megfelelően bajnok csapatunknak a BKGDSE-FASOR HC -nak Finnországban, Porvoo-ban lehet lehetősége megmérettetni magát; a helyi, a szlovén és a norvég bajnok ellenében.