A keresés a cikk rovatnevében, címében, szerzőjének nevében, az absztraktjátban és a szövegében történik.

'Építők' győzelem az alapszakasz végén
 1693
3-0-ás győzelemmel zárták az alapszakaszt a "kék-fehérek" a nagy rivális 'Soroksárral' szemben. A következő héten csapataink a EuroHockey Club Challenge I-es illetve II-es csoportjaiban szerepelnek Horvátországban, valamint Törökországban. Június 3-án pedig startol a nagypályás bajnokság FINAl4-ja.

Kákonyi Tibor tornaigazgató tudósítása az alapszakasz utolsó két mérkőzéséről;

„Verőfényes, igazi nyáriasan meleg szombaton véget ért a 2022-2023-as NB1 Férfi Műfüves Bajnokság alapszakasza a Varga Zoltán Sportpályán Zuglóban. Két mérkőzést láthattak a gyeplabda kedvelői. Először a „Grassalkovich” csapata lépett pályára a Szent László DSE ellen. Már az ötödik percben a GSPOHC fiatal játékosa Csőgör Alexián megszerezte a vezetést, ám a továbbiakban a Szent László csapata remek játékkal kiegyenlített, majd másodszor is betalált az ellenfél kapujába, így megnyerték a mérkőzést. A második találkozó meglehetősen parázs hangulatú volt. Az Építők HC küzdött meg a Soroksári HC csapata ellen. A kék mezben játszó „ÉHC” mindvégig vezette a mérkőzést, így 3:0-ás győzelmet aratott. Két hét múlva, június 3.-án már az NB1-es Bajnokság FINAL4 szakasza következik. A döntő mérkőzést pedig június 10-én játsszák Mödling városában, Ausztriában. Jó szurkolást kívánok!”

 A 2022-2023-as férfi, nagypályás bajnokság mini weboldala


Magyar Bajnokság 2022-2023, NB1, Férfi
Varga Zoltán Sportpálya, Budapest, Magyarország
Játékvezetők:  TÁPAI Tibor, CHU Duy Anh
Gól:  Szóga Zsigmond(18), Kozári Benedek(42), Wesselényi Miksa(59) / -
Figyelmeztetés:  Lénárd Máté(Z:34), Szóga Zsigmond(S:60) / Léber Sebastian(Z:40)

Fotó: Kákonyi Tibor

20230520-m-1.jpg
20230520-m-2.jpg

Magyar Bajnokság 2022-2023, NB1, Férfi
Varga Zoltán Sportpálya, Budapest, Magyarország
Játékvezetők:  WESSELÉNYI Farkas, SZIGETI Bence
Gól:  Csőgör Alexián(5) / Szabó György(38), Garabics Dániel(44)
Figyelmeztetés:  - / -

Magyar Bajnokság 2022-2023, NB1, Férfi
Varga Zoltán Sportpálya, Budapest, Magyarország
Játékvezetők:  PETŐVÁRI Balázs, WESSELÉNYI Farkas
Gól:  - / Léber Sebastian(K:2'), Ficzere Zsombor(3, 13), Szuchy Ádám(7, 26, 48, 52, 60), Tápai Márk(15), Zsoldos András(21, 46), Szigeti Bence(K:37'), Ujvári Viktor(K:40'), Hortobágyi András(52)
Figyelmeztetés:  - / -

Magyar Bajnokság 2022-2023, NB1, Férfi
Varga Zoltán Sportpálya, Budapest, Magyarország
Játékvezetők:  SZIGETI Bence, SZŰCS Ádám
Gól:  Losonci Zoltán(K:33'), Czifra Viktor(57) / Löschnig Tamás(K:13'), Kozári Benedek(16), Bajada Keith(K:8', 38), Szóga Zsigmond(B:52') 
Figyelmeztetés:  Czifra Viktor(Z:11), Kiss Tamás(Z:23, S:33), Kerekes Roland(S:25) / Szóga Zsigmond(Z:43)

Fotó: Farsang Péter

20230513-m-1.jpg
20230513-m-2.jpg
20230513-m-3.jpg
20230513-m-4.jpg

Magyar Bajnokság 2022-2023, NB1, Férfi
Varga Zoltán Sportpálya, Budapest, Magyarország
Játékvezetők:  SZŰCS Ádám, CZIFRA Viktor
Gól:  Olasz Balázs(11) / Kovács Norbert(27)
Figyelmeztetés:  Ficzere Zsombor(Z:32, S:59), Léber Sebastian(Z:35) / Löschnig Tamás(Z:32, S:58), Vuleta Gergő(Z:32), Kovács Norbert(Z:45)

Fotó: Farsang Péter

20230430-m-1.jpg
20230430-m-2.jpg
20230430-m-3.jpg
20230430-m-4.jpg

Magyar Bajnokság 2022-2023, NB1, Férfi
Varga Zoltán Sportpálya, Budapest, Magyarország
Játékvezetők:  TÁPAI Tibor, OLASZ Balázs
Gól:  - / AJ.(3) 
Figyelmeztetés:  - / -

Magyar Bajnokság 2022-2023, NB1, Férfi
Varga Zoltán Sportpálya, Budapest, Magyarország
Játékvezetők:  SZŰCS Ádám, WESSELÉNYI Farkas
Gól:  Csőgör Martin(42), Czifra Viktor(47), Kosárszky Norbert(K:51') / Olasz Balázs(2), Ujvári Viktor(K:3'), Farkas Imre(9), Léber Sebastian(K:10'), Szuchy Ádám(16)
Figyelmeztetés:  - / -

Magyar Bajnokság 2022-2023, NB1, Férfi
Varga Zoltán Sportpálya, Budapest, Magyarország
Játékvezetők:  SZIGETI Bence, SZÓGA Zsigmond
Gól:  - / Langer Bálint(39), Cservák Bence(50)
Figyelmeztetés:  - / Gunst Dávid(Z:58)

Magyar Bajnokság 2022-2023, NB1, Férfi
Varga Zoltán Sportpálya, Budapest, Magyarország
Játékvezetők:  BUDAI Csanád, GSPOHC Jv.
Gól:  Zsoldos András(2, K:10', 39), Olasz Balázs(K:32'), Léber Sebastian(B:48') / -
Figyelmeztetés:  Olasz Balázs(S:58) / -

Magyar Bajnokság 2022-2023, NB1, Férfi
Varga Zoltán Sportpálya, Budapest, Magyarország
Játékvezetők:  BESZEDA Gergő, CHU Duy Anh
Gól:  Szóga Zsigmond(31, 59), Bajada Keith(32, 35, K:39') / -
Figyelmeztetés:  Szóga Zsigmond(Z:49) / -

Magyar Bajnokság 2022-2023, NB1, Férfi
Varga Zoltán Sportpálya, Budapest, Magyarország
Játékvezetők:  BESZEDA Gergő, SZIGETI Bence
Gól:  Szóga Zsigmond(21, 30, 59), Ramay Hamza(37), Markiewicz Dariusz(38) / -
Figyelmeztetés:  - / -

Magyar Bajnokság 2022-2023, NB1, Férfi
Varga Zoltán Sportpálya, Budapest, Magyarország
Játékvezetők:  CHU Duy Anh, ÉHC Jv.
Gól:  Szigeti Bence(6), Ficzere Zsombor(K:10'), Zsoldos András(33, 53), Léber Sebastian(K:52') / -
Figyelmeztetés:  - / -

Magyar Bajnokság 2022-2023, NB1, Férfi
Varga Zoltán Sportpálya, Budapest, Magyarország
Játékvezetők:  GSPOHC Jv., SZIGETI Bence
Gól:  - / Szóga Zsigmond(15, 18), Czirják László(33), Ramay Hamza(55)
Figyelmeztetés:  - / -

Magyar Bajnokság 2022-2023, NB1, Férfi
Varga Zoltán Sportpálya, Budapest, Magyarország
Játékvezetők:  ÉHC Jv., SHC Jv.
Gól:  Galba Milán(5), Kiss Tamás(K:53') / -
Figyelmeztetés:  Gunst Dávid(Z:25), Kiss Tamás(Z:44) / -

Magyar Bajnokság 2022-2023, NB1, Férfi
Varga Zoltán Sportpálya, Budapest, Magyarország
Játékvezetők:  ZSOLDOS Gábor, SZŰCS Ádám
Gól:  - / Szigeti Bence(25)
Figyelmeztetés:  Czirják László(Z:10), Forgács Milán(S:18), Wesselényi Farkas(S:19), Szóga Zsigmond(S:54) / Olasz Balázs(S:51, S:58)

Magyar Bajnokság 2022-2023, NB1, Férfi
Varga Zoltán Sportpálya, Budapest, Magyarország
Játékvezetők:  SZŰCS Ádám, BESZEDA Gergő
Gól:  - / Kovács Norbert(19), Ramay Hamza(26), Löschnig Tamás(K:40'), Szóga Zsigmond(60)
Figyelmeztetés:  Losonci Zoltán(Z:25) / -

Magyar Bajnokság 2022-2023, NB1, Férfi
Varga Zoltán Sportpálya, Budapest, Magyarország
Játékvezetők:  GSPOHC Jv., ÉHC Jv.
Gól:  - / Léber Sebastian(17, K:28'), Szigeti Bence(24), Ficzere Zsombor(34), Szuchy Ádám(57, 60)
Figyelmeztetés:  - / -

Magyar Bajnokság 2022-2023, NB1, Férfi
Varga Zoltán Sportpálya, Budapest, Magyarország
Játékvezetők:  ÉHC Jv., SZLG Jv.
Gól:  Ficzere Zsombor(10, 49, 51, 59), Léber Sebastian(41) / Kerekes Roland(58)
Figyelmeztetés:  - / -


Előzmények

2023.05.14.: Az esélyesek esélyeshez méltóan győztek, így továbbra is változatlan a sorrend a tabellán. Szóga Zsigmond vezeti a góllövőlistát 9 találatával, folytatás 20-án.

2023.04.30.: A szentatya látogatása ide-oda, lelkes rajongótábor gyűlt össze a Kövér Lajos utcában, hogy megtekintsék a 2023-as év első nagypályás hokirangadóját. A csapatok azonban nem bírtak egymással; 'Soroksár - Építők' 1-1 Olasz és Kovács találataival. Folytatás május 13-án!

2023.04.23.: Eredmények a férfi bajnokság harmadik tavaszi játéknapjáról (folytatás jövő vasárnap 30-án, a tavaszi szezon első 'Soroksár - Építők' rangadójával.)

2023.04.16. : Egy férfi találkozót rendeztek a hétvégén, melyen mérsékelt tempó mellett kétgólos győzelemmel továbbra is őrzi stabil 3. helyét a táblázaton a Grassalkovich SPOHC csapata. Folytatás április 22-én szombaton ezúttal már teljes fordulóval.

2023.04.01.: Papírforma eredmények születtek a Férfi Bajokság nyitónapján . Két mesterhármas is született; Zsoldos András a Soroksári HC színeiben talált be három alkalommal, valamint Keith Bajada az Építők HC máltai légiósa köszönt be háromszor is a GSPOHC-nak. Szóga Zsigmond pedig élreállt a gólversenyben.   A húsvéti szünet után 15-én lépnek ismét pályára csapataink és megkezdődnek a Női Bajnokság tavaszi küzdelmei is. Természetesen nem kell aggódni, a húsvéti hétvégén sem maradunk hoki nélkül. Amszterdamból jelentkezik az EHL 8-as döntője, mely az EuroHockeyTV -n előfizetéssel követhető lesz.

2022.11.02.: Október 29-én befejeződött az őszi nagypályás szezon. Az utolsó mérkőzésen az Építők HC magabiztosan, 5-0-ra nyert a Szt. László DSE ellen. Itt a soroksáriak várhatják az élről a tavaszt, de szorosan a nyomukban az Építők, akik a góllövő listán már teljesen fel is zárkóztak Szóga Zsigmond révén. Folytatás decemberben, teremben.

2022.10.12.:  Újabb két mérkőzéssel folytatódott a 2022-2023-as, nagypályás, férfi NBI: Szt. László DSE – Építők HC 0 – 4 és Soroksári HC - Grassalkovich SPOHC 5 – 0. Az őszi bajnokság utolsó mérkőzésére október 29-én kerül sor, melyen az Építők HC a Szt. László DSE-t fogadja

2022.10.03.:  Rangadóval folytatódott a 2022-2023-as, nagypályás, férfi NBI: Építők HC - Soroksári HC 0 – 1. A másik mérkőzésen a Grassalkovich SPOHC – Szt. László DSE 2- 0. Folytatás október 8-án.

2022.09.26.:  A hétvégén két mérkőzéssel folytatódott a 2022-2023-as, nagypályás, férfi NBI. Az első mérkőzésen az Építők HC 4-0-ra legyőzte a Grassalkovich SPOHC csapatát. A másik mérkőzésen a címvédő Soroksári HC 6-0-ra nyert a Szent László DSE ellen.

2022.09.21.:  2022. szeptember 17-én elkezdődött a 2022-2023-as, nagypályás férfi NBI. A Szt. László DSE halasztási kérelme miatt csak egy mérkőzésre került sor, melyen a címvédő Soroksári HC 5 – 1-re legyőzte a Grassalkovich HC-t. (Női és férfi program a cikkben)