A keresés a cikk rovatnevében, címében, szerzőjének nevében, az absztraktjátban és a szövegében történik.

Bajnok az AHC
 1007

A trónról letaszíthatatlan!

Komoly lépéselőnyből vágott neki a Szent László DSE a Női NBI utolsó játéknapjának. Két győzelemre volt szüksége a 'rózsaszín-feketéknek', hogy sokadik alkalommal megvédjék bajnoki címüket. Az első találkozón épp ehhez méltóan lépett pályára a Tápai Tibor vezette sokszoros bajnok és szemernyi kétséget sem hagyott afelől, hogy esze ágában sincs 'harc nélkül' átadni a dobogó legfelső fokát, majd 4-2-es AHC győzelemmel vonultak pihenőre a csapatok, hogy egy utolsó mindent eldöntő találkozón egymásnak feszülve döntsék el a bajnoki cím sorsát.

A végjáték pedig a felvezetéshez méltóan drámaira sikerült. Jobban kezdett a "László" és Fekete Réka csapatkapitány sérülése ellenére 'zöld-fehér' vezetéssel vonultak pihenőre a csapatok a félidőben. A végjátékban azonban mégis a "kőbányaiak' lába remegett meg és 3-2-es győzelmével sokadik alkalommal védte meg címét az Amatőr HC. Gratulálunk a bajnoki címhez.

A bajnokság legjobb játékosa Szalisznyó Henrietta, a legjobb kapus Laukó Fanni lett. A gólkirálynői címet pedig megosztva Bakk Nikoletta és Ilkei Nóra nyerték.

AHCi23

 A 2022-2023. évi női NBI mini weboldala

Magyar Bajnokság 2022-2023, NBI, Női
Szent László Gimnázium Tornacsarnok, Budapest, Magyarország
Játékvezetők:  FERENCZI Zsolt, BUDAI Csanád
Gól:  Ilkei Nóra(K:24', B:36'), Vereczkey-váczi Erika(K:38') / Béres Katalin(19), Szalisznyó Henrietta(K:33')
Figyelmeztetés:  Ilkei Nóra(Z:39) / Fekete Réka(S:36)

Magyar Bajnokság 2022-2023, NBI, Női
Szent László Gimnázium Tornacsarnok, Budapest, Magyarország
Játékvezetők:  BUDAI Csanád, FERENCZI Zsolt
Gól:  Bakk Nikoletta(24, K:36') / Kovács Nikolett(4), Ilkei Nóra(18, 26), Szabó Emese(20)
Figyelmeztetés:  - / -

Magyar Bajnokság 2022-2023, NBI, Női
Szent László Gimnázium Tornacsarnok, Budapest, Magyarország
Játékvezetők:  PETŐVÁRI Balázs, CZIFRA Viktor
Gól:  - / Bakk Nikoletta(K:28'), Pethő Dorottya(35)
Figyelmeztetés:  Löschnigné Németh Mónika(Z:25) / -

Magyar Bajnokság 2022-2023, NBI, Női
Szent László Gimnázium Tornacsarnok, Budapest, Magyarország
Játékvezetők:  CZIFRA Viktor, PETŐVÁRI Balázs
Gól:  Szalisznyó Henrietta(K:15'), Józan Sára(B:18'), Pocsai Julianna(26) / Szabó Emese(3), Guti Réka(K:9', K:12', K:39')
Figyelmeztetés:  Bakk Nikoletta(Z:24), Tóth Délia(Z:32) / Guti Réka(Z:20), Ilkei Nóra(Z:26), Szabó Orsolya(Z:32)

Magyar Bajnokság 2022-2023, NBI, Női
Szent László Gimnázium Tornacsarnok, Budapest, Magyarország
Játékvezetők:  PETŐVÁRI Balázs, SZTRIHÓ Natália
Gól:  Ilkei Nóra(K:28') / Béres Katalin(7), Bakk Nikoletta(22, 36)
Figyelmeztetés:  Ilkei Nóra(Z:30) / Tóth Délia(Z:23)

Magyar Bajnokság 2022-2023, NBI, Női
Szent László Gimnázium Tornacsarnok, Budapest, Magyarország
Játékvezetők:  PETŐVÁRI Balázs, CZIFRA Viktor
Gól:  Béres Katalin(19, K:29', 40), Bakk Nikoletta(K:24', K:31') / Kovács Nikolett(14, K:19', 30), Ilkei Nóra(B:18', K:36')
Figyelmeztetés:  - / -

 

Előzmények

2023.01.21.: Egy igazán parázs, majd egy jóval álmosabb mérkőzés után megőrizte vezető helyét a Szent László DSE, Bakk Nikoletta élre állt a góllövőlistán. Több  hét szünet következik, hogy aztán ráfordulhassanak a csapatok a mindent eldöntő utolsó fordulóra.

2023.01.10.: Lépéselőnyben a László! Eredmények a Női Terembajnokság első fordulójából;