2023. 10. 21., szombat, 23:44
MGYSZ
Válogatott hétvége Lipovci-ban
MGYSZ
346
Szoros csata és szép eredmények!! Gratulálunk csapatinkanak, köszönjük a szíves vendéglátást szlovén sportbarátainknak! Edzői beszámolók a cikkben!!
Szövetségi kapitány - Ferenczi Zsolt
Eredmények:
Női:
Szlovénia 2-1 Magyarország
Gól - Pocsai
Értékelés:
"Jól kezdtük a mérkőzést és az első félidőben domináltunk, de sajnos több értékes helyzet, büntetőkorner is kimaradt és Pocsai Juli korner kipattanóból szerzett, szemfüles találatán kívül nem jutottunk nagyobb előnyhöz. A 3. negyedre, talán a bíztató vezetés miatt is, teljesen más fejjel jött ki a csapat és itt már közel egyenlő labdabirtoklás mellett, a kritikus hibáink kihasználásával 2-1-re fordítani tudtak a házigazdáknak.
Az utolsó negyedre kicsit átszerveztük a támadójátékunkat és sikerült ritmust váltani ennek meg is lett az eredménye, a pálya szinte felborult, de az eladott harmadik negyed és a kritikusan gyenge helyzetkihasználás megbosszulta magát. Részben a hiányzó támadó játékosok (Józan, Barki Zs.) távolléte is éreztette a hatását, azonban az bíztató, hogy mindössze két mezőnyjátékos cserével sikerült az utolsó negyedben is tempót váltani. A fölényünket a büntető kornerek aránya is mutatja 13 alkalommal szereztünk kornert ebből 7-et az utolsó negyedben. A házigazdák 5 kornerig jutottak, a védekezésünk jól működött kornerből nem szerzett gólt az ellenfél. Hiányoztak a határozott befejező karakterű játékosok, melyekből egyébként a teljes magyar mezőnyben kevés akad.
Köszönjük a Szakszövetségnek a lehetőséget, és szlovén sportbarátainknak a szíves vendéglátást!" - Ferenczi Zsolt
Fiú U21-es Válogatott
Szövetségi kapitány - Álló Marcell
Eredmények:
Szlovénia 1-5 Magyarország
Gól - Hortobágyi (2), Herberth H., Szóga, Szuchy Á.
Szlovénia 1-3 Magyarország
Gól - Szóga (2), Hortobágyi
Értékelés:
„A nyári és őszi ’workshopok’-at követően 16 mezőnyjátékossal és 3 kapussal vágtunk neki a szlovén U21 válogatott elleni összecsapásoknak.
Az utazás rendben ment, a tervezett időben meg is érkeztünk. Volt idő kényelmesen átöltözni és átbeszélni a csapattal a játékrendszert. Egy dinamikus, sok futást igénylő 4-3-3 felállással vágtunk neki a meccseknek. Főleg a középpályán volt komoly az igénybevétel.
Ahhoz képest, hogy a három workshop kisebb mértékben fókuszált csapatjáték elemeire a játék képe nagyon jól festett. Ehhez nyilvánvalóan hozzájárult a 8 soroksári mezőnyjátékos összeszokottsága, de ezzel együtt jól irányították egymást a pályán a srácok és ezáltal csapatjátékban mindenképpen az ellenfelünk fölé nőttünk. Körülbelül 10 perc után már nem lehetett érezni, hogy itt 4 klub játékosai játszanának. (Építők HC, Soroksári HC, Szent László DSE, Piros-Fehér HC)
Szlovén részről elsősorban, a néhány egyénileg kimagasló játékos megindulásai hordoztak magukban komolyabb veszélyt, ezeket azonban létszámfölényes helyzetek segítségével sikerült semlegesíteni. Az első mérkőzés végeredménye 5-1 a javunkra.
A második mérkőzés előtt a védekezésben változtattunk és emberfogásra álltunk, próbáltunk többet 1v1-ezni. A kísérlet eredménye lényegében kudarca, ez a verzió nem fekszik nekünk és csak Morvai Zalán bravúrjainak köszönhető, hogy 1-0 lett az első negyed a szlovénok javára. A szünetben visszaálltunk a zónavédekezésre, ami már lényegesen jobban működött.
A második negyedtől ismét mi kerültünk fölénybe, megfordítottuk a meccset és az utolsó negyedre már 3-1-es vezetéssel mentünk. Ott még jött egy szlovén szépítő gól, de végül teljesen megérdemelten nyertük ezt a meccset is.
Összességében nagyon sok pozitívumot el tudok mondani, ami a legfontosabb, hogy vannak kiemelkedő képességű játékosaink. Szóga Zsigmond és Hortobágyi András szinte minden gólban szerepet vállalt, de rajtuk kívül is többen remek teljesítményt nyújtottak. A tehetség megvan ez látszik. Fókuszálni kell viszont a védekezésünk hatékonyságára. A bizonytalanságokat az ellenfelek ezen a szinten is büntetik. Ezekből a helyzetekből sokszor a kelleténél frusztráltabban jön ki a csapat, mely komoly eseményen megengedhetetlen. Ezen a jövőben dolgozni kell.
Végezetül; Köszönöm ismét a lehetőséget, a Szakszövetségnek, hogy ki tudtunk menni és megnézhettük hol tartunk, mindenképpen hasznosnak gondolom és sokat lehetett tanulni belőle. A jó eredményeknek pedig tényleg örülhetünk, nagy fegyvertény egy olyan ország utánpótlás csapatát legyőzni, ahol 3 gyeplabda pálya is van.
Szintén köszönöm a csapattal tartó Balogh Tamásnak az pályaedzői szerepkörben nyújtott munkáját, valamint Czifra Viktornak, aki játékvezetőként segített ki minket.” - Álló Marcell
Előzmények
2023.10.14.: Október 15-én vasárnap szlovén szomszédainkhoz látogat Felnőtt Női és Fiú U21-es válogatottunk. A szakági szövetségi kapitányok kihirdették az utazókat. Külön öröm a fiú keret esetében, hogy több visszatérő név is szerepel a 2018-as, rendkívül fiatal törökországi U18-as EB résztvevő csapatból. Ferenczi ügyvivő szövetségi kapitány is több új fiatallal vág neki a Muravidéknek. Bálint Andrea pedig debütál a csapatkapitányi szerepkörben.