A keresés a cikk rovatnevében, címében, szerzőjének nevében, az absztraktjátban és a szövegében történik.

Terem Európa-bajnokságok a jövőben
 601
Az Európai Szövetség (EHF) Elnöksége a hét folyamán döntést hozott az EuroHockey Indoor Championships (Terem Európa Bajnokságok) -al kapcsolatban, hogy 2024-től a résztvevő csapatok számát 8-ról10-re emeli, elfogadva ezzel a Terem Versenybizottság előterjesztését. Az EHF (Verseny igazgatásért felelős) Alelnöke Walter Kapounek elmondta; “Az elnökség hosszasan vitatta a Versenybizottság javaslatát, és a bizottság korábbi beszámolóinak megfelelően hozott döntést".

A javaslat abból indult ki, hogy a részvevők számát bővítsük 10-re, ezzel is lehetőséget adva tagszövetségeinknek, hogy megmérettethessék válogatottjaikat nemzetközi szinten, miután azt láthatjuk, hogy az európai második vonalban is egyre magasabb szintű teremhokit játszanak. Pozitívum, hogy ezzel újabb lehetőséget adhatunk tagszövetségeinknek, hogy biztosított körülmények között versenyezhessenek a legmagasabb európai osztályokban. Az elnökség beleegyezett, hogy módosítsuk a tornák formátumát és kipróbáljuk az új rendszert, egy kétéves ciklusban, mely elteltével felülvizsgáljuk a tapasztalatokat.

A döntésnek megfelelően:

  • Az EuroHockey Indoor Championship II és III EuroHockey Indoor Championship II-A & II-B néven folytatódik mindkettő hozzávetőleg 4-7 csapatból áll, a nevezéseknek megfelelően. A két csoportot II-A & II-B az európai terem ranglistának megfelelően (EuroHockey Indoor Nations Ranking) töltjük fel a 2022-es februári állapot szerint:
    • II-A csoport: 11., 14., 15., 18., 19., 22., 23., 26.
    • II-B csoport: 12., 13., 16., 17., 20., 21., 24., 25.
  • Ha egy csapat visszalép a II-A és/vagy a II-B csoportból azok kihirdetése után az EHF saját hatáskörében módosít a csoportokon.
  • 2024-től 2 csapat esik ki az Indoor Championship-ből (legmagasabb ’A’ csoport) egy a II-A egy pedig a II-B csoportba. A II-A & II-B csoportokból nincs kieső.
  • A döntés mögött az áll, hogy 10 csapatos Championship (’A’ csoport) és 8 csapatos Championship II, mellett aligha valószínű, hogy indítható egy racionális Championship III esemény.
  • 2024-től az EuroHockey Indoor Championship 10 csapattal 3 helyett 4 napos esemény lesz. Az Indoor Championship II-A & II-B pedig 3 napos.

2022:

2022-ben az EuroHockey Indoor Championships A csoportos Európa Bajnokság helyszíne és csoportbeosztása:

Hogy 2024-ben 10 csapatos lehessen az Indoor Championship (’A’ csoportos terem Európa Bajnokság) a kiesés és feljutás a 2022-es eseményeken az alábbiak szerint alakul:

  • A 7. és 8. helyezett a Hamburgi ’A’ csoportos EB-n (Férfi & Női) nem esik ki és az Európai terem Ranglista 9. és 10. helyére kerülnek 2022 februárjában.
  • Az 1. és 2. helyezett a Championship II eseményeken (Férfiak Paredes, Nők Ourense) feljut és az Európai terem Ranglista 7. és 8. helyére kerülnek 2022 februárjában.
  • A 7. és 8. helyezett a Championship II eseményeken (Férfiak Paredes, Nők Ourense) nem esik, hanem a Championship II-A, vagy II-B eseményen folytathatja 2024-től.
  • Minden további csapat a Championship III eseményeken (Férfiak Nicosia, Nők Pozsony) Championship II-A, vagy II-B eseményeken folytathatja 2024-től.
  • Az egyes események csoportbeosztása a mindenkori aktuális FIH Terem Világranglista szerint alakul.