A keresés a cikk rovatnevében, címében, szerzőjének nevében, az absztraktjátban és a szövegében történik.

Tornagyőztes a Soroksár-Olcote!
 2019
A Soroksár-Olcote veretlenül, minden mérkőzését megnyerve, feljutott a 2019-es EuroHockey Club Challenge III. csoportjába. A pirosak, utolsó mérkőzésükön 3-0-ra nyertek a finn HC Kilparri ellen. Gratulálunk a csapatnak! Magabiztos győzelmet hozott az Építők HC utolsó meccse. A fehérek 6-1-re nyertek a norvég Mortensrud-Aker SK ellen és két győzelemmel, valamint két vereséggel az ötödik hely zárták a BEK-et.


Nyilatkozatok

 

A nagypályás BEK versenyekre több év szünet után tértünk vissza. Közös csapatként indultunk Soroksári-Olcote HC néven. Ebben az összeállításban egyetlen meccset sem játszottunk korábban, viszont a játékosok egy-két kivételtől eltekintve rendelkeztek megfelelő nemzetközi tapasztalattal.

Reménykedtem benne, hogy feljutásért játszhatunk a végén, ezért a két középhátvédünkön kívül folyamatosan időre cseréltük, hogy a torna utolsó meccsének végjátékában is megfelelő erőtartalékokkal rendelkezzünk. Minden ellenfelünket letámadtuk, és gyorsan labdát szereztünk, ezzel nem engedtük kibontakozni az ellenfelek támadásait. Minden mérkőzésen erős iramot tudtunk diktálni. Sokatmondó az egyetlen kapott gól. Egy csoporttal feljebb ez már nem lett volna ilyen tükörsima, jövőre meglátjuk.

Sokat segített a gyúró jelenléte, aki azonnal orvosolta azt, amit lehetett. Szerencsére komolyabb sérülés senkit nem ért. A sorsolásunk és a mérkőzések kezdési időpontja ideális volt számunkra. A játékvezetés megfelelően jó színvonalú volt, korábbi tapasztalataim miatt volt bennem egy kis félsz. Egyedül a feljutási meccsen éreztem a pályát billenni a hazai csapat ellen, de megmaradt az összpontosításunk.

A jó minőségű pályaborítás miatt a kiskornerek igazi előnyt jelentettek, mindenkin látszott, hogy öröm játszani egy ilyen borításon, amire Magyarországon sajnos nincsen lehetőségünk, mert nincsen ilyen borítású pálya….. Megosztott gólkirályi címet szerzett Léber Sebastian és Suba Tamás, gratulálok nekik.

Örültem, hogy az Építők HC is részt vett a tornán, régen volt, hogy két csapat is indult Magyarországról. Köszönöm a csapat nevében Tömő Krisztinának a csapatvezetői feladatok magasfokú ellátását, illetve az MGYSZ támogatását a kiutazás költségeihez.

A feljutó csapat tagjai: Ferenczi Zsolt, Petővári Balázs, Ujvári Viktor, Léber Sebastian, Láng András, Zsoldos Gábor, Palotai Bálint, Pádár Csaba, Suba Tamás, Olasz Balázs, Farkas Imre, Tápai Márk, Ficzere Zsombor, Langer Bálint, Zsoldos Gábor, Kiss Tamás, Szalay Balázs, Majer Bence

Tápai Tibor, edző, Soroksári-Olcote HC

 

2014-ben, Pozsonyban voltunk utoljára nagypályás BEK-en. Akkor eldöntöttük, hogy a továbbiakban, csak úgy veszünk részt a tornán, ha teljes csapattal tudunk kiutazni. Azóta eltelt 4 év, egy sor fiatal játékosunk „beérett”, ráadásul az MGYSZ is támogatta a kiutazást, szóval belevágtunk. Mi nem gondolkodtunk semmilyen „közös” csapatban, magunkat akartuk megméretni, illetve meg szerettük volna mutatni fiatal játékosainknak, hogy milyen a BEK.

Végül is két győzelemmel és két vereséggel az 5. helyen végezünk, de a lejátszott 4 mérkőzés eredménye jól mutatja a fejlődést: 0-2, 1-2, 2-0 és 6-1. A torna végére ráérzett a csapat, mit és hogyan kell játszani egy jó műfüvön. Nyilván ettől többet is tud ez a csapat és jogos a kritika, hogy az Építők HC is feljuthatott volna, de nekünk ez a torna, elsősorban a csapatépítésről szólt.

Gratulálunk fiataljainknak: Herberth Csabának , Szóga Zsigmondnak , Vuleta Gergelynek , Wesselényi Farkasnak és  Czirják Lászlónak (aki 2 gól is szerzett) életük első, felnőtt Bajnokcsapatok Európa Kupája szerepléséhez. Mindannyian kiválóan teljesítettek. Csak így tovább! Természetesen gratulálunk az egész csapatnak, Herberth Balázs és Konorót Bálint edzőknek, köszönjük, hogy Medveczky Péter elvállalta a csapat vezetését. Végül, de nem utolsó sorban, köszönjük a csapat „örökifjú, de már nem fiatal játékosainak", hogy segítették a fiatalokat és mindent megtettek azért, hogy a csapat jól teljesítsen. Sajnálom, hogy nem lehettem ott a fiúkkal Helsinkiben…

Köszönjük, klubunk és az MGYSZ támogatását és gratulálunk a Soroksári-Olcote HC csapatának a feljutáshoz és a mutatott játékhoz.

Balázs Lajos, alelnök, Építők HC

 

A tornát egy multifunkciós amerikai foci, gyeplabda és pályakerékpár sportarénában rendezték meg. Ilyet nálunk is létesíthetnének az x-edik futball stadion helyett ( vagy akár azzal együtt) mivel kies hazánkban mind ezen három sportág pályagondokkal küszködik. A pálya minőségére, öltözőkre, egyéb infrastruktúrára panaszunk nem lehetett. Edzéslehetőséget mindkét csapat részére biztosítottak a helyiek. A rendezők által felajánlott és a magyar csapatok által lakott szállásra szintén nem lehetett okunk panaszra. A játékosok nyugodt körülmények között tudtak pihenni a mérkőzések között.

A két magyar csapatot két különböző csoportba osztották, így mindkét csapatnak lehetősége volt a feljutásra. A torna mérkőzéseinek megszervezése is gördülékeny volt.

Építők: A csapat egy erősen megfiatalított kerettel indult a tornán. Sajnos a fiúk az elején rontották el. Különösen a rutinosabb, idősebb játékosok voltak tompábbak a szokásosnál. A fiatalok pedig- ez talán érthető- meglehetősen megilletődötten kezdtek játszani. Csapatszerkezeti gondokat is láttam, nem biztos, hogy mindenki azon a poszton játszott ahol játszania kellett volna. Talán a Moravce Toplice elleni meccs volt a mélypont. Ezt mindenképpen meg kellett volna nyerni és meg is volt rá az esély. Utána már összerázódott a csapat, simán lehozták a két hátralévő meccsüket. Sajnos már feljutási esély nélkül. Ki kell emelnem két fiatal játékos Wesselényi Farkas és Czirják László teljesítményét, kiválóan teljesítettek, de a többi fiatal is helytállt.

Soroksári-Olcote: Tápai Tibor kiválóan összegyúrta a csapatot, mely toronymagasan kiemelkedett a torna mezőnyéből. A tornadirektor is személyesen gratulált. Nyilván még sokat kell elemzeni a csapat játékát (és fogják is), mert azért ez mégis a IV. szint, de ezzel a teljesítménnyel a csapat itt nagyon meggyőző volt. 4 meccs 4 ko. 25-1 gólkülönbség.

Röviden: Veni, Vidi,Vici

Zsoldos András, alelnök, MGYSZ

A tornagyőztes Soroksári-Olcote HC:

Az ötödik helyezett Építők HC:

A torna sajátos lebonyolítási rendje miatt, a torna utolsó napján a csapatok az 1., 3., 5., és 7. helyért játszanak. (Tehát nincs 2., 4., 6. és 8. helyezett a tornán!) Ez az úgy nevezett „keresztbe játszás”. Az első helyért két mérkőzés van: az A csoport első helyezettje a B csoport második helyezettje és a B csoport első helyezettje az A csoport második helyezettje ellen. Ezen mérkőzések győztesei végeznek az első, míg vesztesei a harmadik helyen. Ugyan ez vonatkozik az ötödik (győztesek) és a hetedik (vesztesek) hely eldöntésére is a két csoport harmadik és negyedik helyezettjei között. Ennek megfelelően a torna végeredménye:

Hely

Csapat

Mejegyzés

1.

Soroksári – Olcote HC (HUN)

Feljutott a 2019-es Challenge III-ba

1.

HK M. Toplice (SLO)

Feljutott a 2019-es Challenge III-ba

3.

HC Kilppari (FIN)

 

3.

ABC-Team (FIN)

 

5.

FHC Slavia (BUL)

 

5.

Építők HC (HUN)

 

7.

Floriana Young Stars HC (MLT)

 

7.

Mortensrud-Aker SK (NOR)

 

A Soroksári-Olcote két játékosa Léber Sebastian és Suba Tamás megosztva, 5-5 góllal lettek a torna gólkirályai. Gratulálunk!


2018.05.20. 13:0 : Soroksári – Olcote HC (HUN) - HC Kilppari (FIN) 3 - 0 (0 - 0)
Góllövők : Langer B.(K:19), Suba T.(24), Léber S.(K:39) / -
Játékvezetők : Michielsen S., Vasilev H

2018.05.20. 10:45 : Építők HC (HUN) - Mortensrud-Aker SK (NOR) 6 - 1 (1 - 0)
Góllövők : Papp G.(29), Kozári B.(34, 48), Wesselényi M.(39), Kovács N.(K:50), Czirják L.(59) / Asghar S.(56)
Játékvezetők : Kodde J., Tajamal U.


Az eddig veretlen és két mérkőzésen 15(!) gólt szerző Soroksár-Olcote most sem adta 7-nél alább: Soroksár-Olcote – ABC Team 7-1. Ezzel a Soroksár-Olcote a maximális 15 pontot megszerezve, veretlenül, 100%-os teljesítménnyel megnyerte csoportját. A csapat holnap 13:00-kor a finn HC Kilppari ellen játszik. Egy holnapi győzelem a feljutást és az első helyet jelentené. Szurkoljunk!

2-0-ra nyert az Építők HC a máltai Young Stars HC ellen. A megszerzett 7 ponttal, az A csoport harmadik helyén végzett a kék-fehér csapat és holnap a B csoport negyedik helyezettjével játszik.

2018.05.19 17:45 : Soroksári – Olcote HC (HUN) - ABC-Team (FIN) 7 - 1 (2 - 0)
Góllövők : Léber S.(K:3), Farkas I.(10), Suba T.(K:24), Olasz B.(36), Majer B.(38), Ficzere Zs.(49), Kiss T. (55) / Vesakoski O.(30)
Játékvezetők : Játékvezetők: Michielsen S., Waheed M.

2018.05.19. 13:15 : F. Young Stars HC (MLT) - Építők HC (HUN) 0 - 2 (0 - 1)
Góllövők : Gól: - / Czirják L.(23), Kovács N.(51)
Játékvezetők : Játékvezetők: Kodde J., Tajamal U.


2-1-es vereséget szenvedett az Építők HC a szlovén Morakvske Toplice csapatától. A Soroksár-Olcote ott folytatta, ahol tegnap abbahagyta. Ezúttal a bolgár Slavia csapatát győzték le, újra fölényesen, 6-0-ra.

2018.05.18. 16:30 : FHC Slavia (BUL) - Soroksári – Olcote HC (HUN) 0 - 6 (0 - 4)
Góllövők : Gól: - / Zsoldos A.(8, 39), Suba T.(K:17, 46), Léber S.(27), Szalay B.(28)
Játékvezetők : Játékvezetők: Ortiz A., Sukic S.

2018.05.18. 14:18 : HK M. Toplice (SLO) - Építők HC (HUN) 2 - 1 (1 - 0)
Góllövők : Gól: Vukan G.(14), Hari E.(52) / Papp G.(56)
Játékvezetők : Játékvezetők: Gibson C., Tajamal U.


Első mérkőzésén 2-0-s vereséget szenvedett az Építők HC csapata a finn HC Kilparri együtteséről, a Soroksár-Olcote viszont 9-0-ra kiütötte a norvég Aker csapatát. Gratulálunk a fölényes győzelemhez!

2018.05.17. 14:15 : HC Kilppari (FIN) - Építők HC (HUN) 2 - 0 (2 - 0)
Góllövők : Hirvioja S.(K:22), Mäkelä S.(30) / -
Játékvezetők : Waheed M., Ortiz A.

2018.05.17. 16:30 : Soroksári – Olcote HC (HUN) - Mortensrud-Aker SK (NOR) 9 - 0 (3 - 0)
Góllövők : Zsoldos A.(K:22), Farkas I.(28, 36), Ficzere Zs.(34), Léber S.(K:36), Majer B.(41, 51), Suba T.(42), Langer B.(51) / -
Játékvezetők : Calleja K., Vasilev H.

A Sororksár-Olcote csapata a 9-0-ra megnyert mérkőzés után.

 

 

Előzmények

2018.05.15. 10:30 :2018. május 17-e és 20-a között, Helsinkiben rendezik a 2018-as nagypályás BEK Challenge IV csoportjának küzdelmeit. A magyar színeket a Soroksár-Olcote HC és az Építők HC képviseli a finn fővárosban. A Soroksár-Olcote az B csoportba került, ahol norvég, bolgár és finn csapattal kell mérkőznie. Az Építők HC az A csoportban szolvén, finn és máltai csapatokkal találkozik. A helyszín is érdekes, mert a „Velodrom” egy műfüves amerikai futballpálya…Sok sikert kívánunk a magyar csapatoknak.

A fenti képet Zsoldos András, alelnök úr készítette, a mai edzésnapon, Helsinkiben, a Velodrom stadionban, mely egy „kombinált” pályakekékpár, amerikai foci és gyeplabda pálya, mindhárom sportág teljes elégedettségére. Talán ez jó példa lehetne itthonra is…


Megjegyzés: A csapatok kiutazását a Magyar Gyeplabda Szakszövetség támogatta .