A kék lap korábban előkerült már a kézilabdában is, mely ma már része a játéknak. Itt a piros lapnál is súlyosabb végleges kiállítást, kizárást fegyelmit és büntetőt is eredményez, a mérkőzések végső szakaszában elkövetett, kirívó szabálytalanságok esetében. A kézilabda világbajnokságok történetében 2019-ben került elő első ízben a kék kártya. 

Az ideiglenes, kiállítás, figyelmeztetés, a különböző színű lapok révén a hokiban 1979-től van jelen. Az akkori szabálykönyv 14-es pontja taglalja a piros, sárga, és zöld lapok szerepét. Az akkoriban még kevéssé jellemző büntetőpad és technikai asztal hiányában az ideiglenesen kiállított játékosokat a kapuk mellé állították. Természetesen a végleges kiállítás és az ideiglenes kiállítás, mint eszköz a játékvezető kezében, már az 50-es évektől jelen van a játékban. Először az 1959-es szabálykönyv említi, hogy meghatározott szabálytalanságok esetében a játékvezető figyelmeztethet, illetve bizonyos időtartamra, vagy véglegesen kizárhatja a szabálytalankodót a mérkőzésből.

Sportágunkban azonban a szóban forgó kék kártyának is története van. A kék lapot ugyanis a nemzetközösségi, elsősorban természetesen a brit mérkőzéseken, már a 70-es évek végétől, 80-as évek elejétől használták barátságos, felkészülési találkozókon és tornákon. A lap figyelmeztetésül szolgált és a zöld kártyát előzte meg. 1986-ot követően pedig újabb szórakoztató vonatkozással bővült a kék lap intézménye, miután a népszerű húsvéti barátságos tornákon a kék lappal „jutalmazott” játékosnak kellett állnia a játékvezető első italát a mérkőzést követően. Ebben a „minőségben” a kék lap 1986-ban debütált; a „Thames” Húsvéti Hokifesztiválon, a hagyományosan az eseményt záró; a játékvezetők és a torna legjobb 11-e közti összecsapáson.