A keresés a cikk rovatnevében, címében, szerzőjének nevében, az absztraktjátban és a szövegében történik.

V. forduló
 2210
A vasárnapi két, NBI-es mérkőzés közötti szünetben folytatódott az U14-es műfüves bajnokság. A Soroksári HC 4-1-re nyert az Építők HC „D” ellen, míg az Építők HC „B” – Főnix MSE 18-0-ra végződött.

Soroksári HC – Építők HC „D” 4-1 (3-0): A nap egyik utánpótlás meccsét a piros mezes Soroksári HC és a fehér-kék Építők HC D csapata játszotta. A mérkőzésen kiélezett harc volt a két csapat között, a gyerekek látványos játékkal kápráztatták el a nézőket. Az összecsapás elején a pirosak szerezték meg a vezetést egy gyors támadásból a 4. percben. A következő percekben egyenlő félként harcoltak a csapatok, de az ellenfél kapujáig a Soroksáriak jutottak, a 10. percben egy büntetőből majd a 12.-ben egy kontrából újabb gólokkal növelték előnyüket. A 3-0-s félidő után magához tért a fehér mezes Építők, a 30. percben szépíteni tudtak az eredményen, amire a Soroksár hamar válaszolt. Az utolsó percekben több találat már nem született, 4-1-es Soroksár győzelemmel ért véget a találkozót.
Gólszerzők: Hortobágyi András (4’), Csőgör Martin (10’ - büntetőből), Tóth Balázs (12’), Csatári Vince (31’); illetve Stemmer Luise (30’).

Építők HC „B” – Főnix MSE 18-0 (10-0): A nap másik gyerekmeccsét az Építők B-sei játszották a fekete mezes Főnix MSE csapatával. A két csapat közti különbség már az első percekben érződött, a fehérek az elejétől a végéig beszorították ellenfelüket azok kapuja elé. Az első találat már a 2. percben megszületett, amit félidőig 9 másik követett. A 10-0-s félidő után nagyobb fokozatra kapcsoltak a Főnixes gyerekek, több alkalommal is veszélyeztették az Építők kapuját. A félidő elején egyenlő félként küzdöttek a csapatok, az Építők csak egy védelmi hiba kihasználásával szereztek gólt. A játékrész második felére visszaesett a feketék lendülete, a fehérek újabb és újabb találatokat érvényesítettek. A végére visszavett a lendületből az Építők, a Főnix pedig több kiskornert kiharcolva próbált szépíteni az eredményen, de a fehérek remek érzékkel hárították a lövéseket. Megsemmisítő, 18-0-s eredmény született a találkozón.
Gólszerzők: Wesselényi Miksa (2’, 6’), Vuleta Gergely (3’, 5’, 5’, 8’, 20’, 36’), Bauman Richárd (9’, 34’), Eugene van Cauwenberghe (10’), Szóga Zsigmond (15’, 29’, 31’, 33’, 36’), Herberth Huba (34’); illetve -.

 

Előzmények

2016.10.11.: Az U14-es korosztályban fordulatos, izgalmas őszi idényzárónak lehettünk szemtanúi a hétvégén. Eredmények: Építők HC „B” – HK Spartak EV 3-0, Főnix MSE – HK Spartak EV 1-2, Soroksári HC – HK Spartak EV 7-5.

Építők HC „B” – HK Spartak EV Elmaradt: Hasonlóan au U10-es mérkőzéshez a szabadkai csapat a magyar szerb határ lezárása (!) miatt nem tudott megjelenni. Amennyiben találnak mindkét csapat számára megfelelő időpontot, akkor a mérkőzést a tavaszi idényben játsszák le.

Főnix MSE – HK Spartak EV 1-2 (1-2): Nemsokkal érkezésük után, nagy megmérettetés várt a szabadkai HK Spartak EV csapatára, a hazai Főnix MSE-vel játszották első szombati mérkőzésüket. Az összecsapást a szerbiai csapat kezdte jobban, rögtön a második percben megszerezték a vezetést, melyet öt perccel később újabb találat követett. A hazaiakat még a korai gólokkal sem lehetett összezavarni, rendületlenül támadták kék mezes ellenfelük kapuját. A 12. percben, egy büntető-szögletet követően sikerült szépíteni. Az első félidőben ezt követően nem történt változás, 1-2-es állásnál mentek pihenni a küzdő felek. A második játékrészben győzelemre éhesen léptek újra pályára a csapatok, folyamatosan támadva ellenfelük kapuját. Ebben a félidőben mindkét fél kiváló védekezésének köszönhetően nem esett gól a második 20 percben, így a félideihez hasonlóan 1-2-es állással ért véget a mérkőzés. Góllövők: Mann László (12’); ill. Makai Dominik (2’), Kosztics Gyorgye (7’).

Főnix MSE – HK Spartak EV 1-2 (1-2): Percekkel előző mérkőzésük után, újabb összecsapás várt a szabadkai csapatra, a Léber Sebastian vezette Soroksári HC együttese várt rájuk. Az összecsapást a szerbiai csapat kezdte jobban, másodpecekkel a kezdés után már megszerezték a vezetést, az első 11 percben újabb két alkalommal tudtak gólt lőni. Piros mezes ellenfelük a félidő második felére összeszedte magát, 4 gólt lőve meg tudták fordítani a mérkőzés állását, 0-3-ról 4-3-ra. A félidei szünetet követően a piros mezes Soroksár kezdett nagyobb iramban, a második játékrész 3. percében újabb gólt lőve növelték előnyüket. Ezt a 28. percben egy újabb találat követett. A kék mezes Spartak játékosai ezt követően ismét magukhoz tértek, a soroksáriak hatodik találata után két perccel szépíteni tudtak, a 34. percben pedig egy gólosra faragták hátrányukat. A piros mezes Soroksárvégül a 37. percben ismét kétgólosra növelte előnyét, kihasználva egy büntető-szögletet. 7-5-ös Soroksári győzelemmel ért véget a nap -kétségtelenül- legizgalmasabb, legfordulatosabb mérkőzése. Góllövők: Stein Zsolt (13’, 23’), Kis-Vértes Botond (15’, 20’, 28’), Szuszky Gergő (18’), Szuszky Tamás (37’); ill. Kosztics Gyorgye (1’, 30’), Makai Dominik (9’, 34’), Sztanisity Nemanja (11’).

Nyolc őszi mérkőzés után a Soroksári HC vezeti veretlenül, 2 győzelemmel és egy döntetlennel a tabellát. Ugyanilyen statisztikákkal az Építők HC „B” csapata a második, rosszabb gólarány a különbség a két gárda között. Harmadik helyen 6 ponttal a szerbiai HK Spartak EV Subotica, negyedik az Építők HC „D” csapata, míg a sort a Főnix MSE zárja.

2016.10.25.: Az U14-es korosztály bajnokságában, az október 8-i hétvégén mind szombaton, mind vasárnap egy mérkőzésre került sor. Szombat: Főnix MSE-Építők HC „D” 1-8, vasárnap: Építők HC „B” - Soroksári HC 4-4.    

A szombati játéknapon, a Főnix MSE saját pályáján fogadta az Építők HC „D” csapatát. Nemsokkal a mérkőzés kezdetét követően, már a második percben kétszer is betaláltak a fehérek, így rövid időn belül 2 gólos előnyre tettek szert. Ez azonban nem tántorította el a fekete mezes hazaiakat, akik ügyesen, mindent beleadva küzdötték végig a félidőt, és bár többször is veszélyeztették ellenfelük kapuját, gólt nem tudtak szerezni, az 5 perces szünetre Építők vezetéssel mentek a csapatok. A félidőt követően a „D”-sek hasonló lendülettel kezdtek, mint az első játékrészben, ezt bizonyította a 23. percben szerzett góljuk. Ebben a játékrészben már nem tudták felvenni ellenfelük ritmusát a hazaiak, 4 perccel később újabb gólt szereztek a „D”-sek. A fekete mezesek azonban egy gyors kontratámadást gólra tudtak váltani a 31. percben, jelezve, hogy nem adják egykönnyen magukat. Az utolsó 8 percet azonban az Építők dominanciája jellemezte, sorra lőtték a gólokat, szám szerint 4-et. Végül 8-1-es Építők győzelemmel ért véget a mérkőzés.

Másnap az Építők HC „B” csapott össze a vörös mezes Soroksári HC fiataljaival. A fehér mezesek, klubtársaik előző napi mérkőzéséhez hasonlóan kezdték az összecsapást, a 6. percben már betaláltak ellenfelük kapujába, melyet egy perccel később egy újabb találat követett. A soroksáriak a 13. percben ugyan szépítettek, pár perc elteltével a „B”-sek ismét eredményesek voltak, így 3-1-es Építők vezetéssel mentek el a szünetre. A második játékrészre a vörös mezesek nagyobb sebességre kapcsoltak, a 24. percben újabb gólt szereztek, melyet a 27. percben egyenlítés követett. 7 perc elteltével sikerült az Építős fiúknak az előnyüket visszaszerezni. A soroksáriak azonban nemsokkal a vége előtt ismét egyenlíteni tudtak, így alakult ki a 4-4-es végeredmény. A legidősebb utánpótlás korosztály csapatai nagyszerű játékot mutatva küzdöttek mindkét nap a pályán. Izgalmas, néhol fordulatos, látványos egyéni megmozdulásokkal teletűzdelt mérkőzéseknek lehettünk szemtanúi.

2016.10.03: A szabadkai HK Spartak EV Subotica részvételével folytatódott az U14-es magyar bajnokság. A vajdasági csapat ebben a korosztályban is jól szerepelt és egy szoros mérkőzésen, de 5-4-re nyer az Építők HC ellen.

Az első U10-es mérkőzés után kezdetét vette az U14-es korosztály bajnokságának második fordulója is, amelyet az U10-esekhez hasonlóan itt is a HK Spartak EV Subotica és az Építők HC "D" csapata játszotta. A vajdasági csapat nagyjai a kicsikhez hasonló játékerőt képviselve folyamatos erőfölényben játszott ellenfeléhez képest, ezt eredményezte, hogy az első félidő 4-0-s szabadkai előnnyel ért véget. Az Építők "D"-sei azonban a félidőt követően "megemberesedtek", és a 25. percben gólt szereztek. Erre kék mezes ellenfelük még tudott válaszolni, azonban a mérkőzés utolsó 5 percében újabb 3 Építők gól született. A második félidőben jobban játszott Építők "D", gólokat is szerzett, ez azonban kevésnek bizonyult a kiegyenlítéshez, a mérkőzés szoros, 5-4-es szabadkai győzelemmel ért véget.

Nem sokkal később újabb U14-es mérkőzés került megrendezésre, a Soroksári HC és a hazai pályán játszó Főnix MSE csapatának összecsapása. Az első negyedórában kiegyenlített játékot láthattunk, a két csapat többször veszélyeztette a másik kapuját. Az első gólra egészen a 13. percig kellett várni, melyet a soroksári piros-feketét szereztek. Ez a gól azonban döntő erejűnek bizonyult, hiszen ezt több soroksári gól követte a félidőig. A soroksáriaknak sikerült gólerős formájukat átmenteni a második félidőre is, a 27. percig újabb 3 született. A főnixesek többször eljutottak a soroksáriak kapujáig, de gólt nem tudtak szerezni, így 7-0-s Soroksári győzelemmel ért véget a mérkőzés.

2019.09.27: Egy végletekig kiélezett, izgalmas, szoros mérkőzésen végül az Építők HC "B" csapata 6-4-re győzött a "D" csapat ellen.