A keresés a cikk rovatnevében, címében, szerzőjének nevében, az absztraktjátban és a szövegében történik.

Pályaavató mérkőzésen: Szlovénia – Magyarország 2-1 (1-0)
 1641
2016. augusztus 27-én a magyar férfi gyeplabda válogatott pályaavató mérkőzést játszott a szlovéniai Lipovci-ban. A szlovénoknak összejött az, amiről a mieink csak álmodoznak: saját, minden igényt kielégítő, vizes műfüves pályát építettek a régi homokos műfüves pálya helyére.

Tápai Tibor, szövetségi kapitány: A 2017-es EuroHockey Championship IV. helyszínén, a Szlovéniai Lipovci-ban kezdtük meg a felkészülési mérkőzéseink sorozatát. A házigazda Szlovénia csapatával játszottunk, egy pályaavató mérkőzést. A korábban homokos műfű teljes borításcserén esett át, így egy minden igényt kielégítő vizes burkolaton játszhattunk.

A mérkőzés elején több helyzetet alakítottunk ki, de gólt nem sikerült szereznünk. A házigazda egy büntető szögletből betalált, a félidő 0:1 volt. A második játékrész elején, egy szlovén akció után, 2-0-ra vezetett az ellenfél. Ekkor megváltozott a játék képe és sorra alakítottuk ki a helyzeteket, majd egy sokpasszos akció után szépíteni tudtunk (gólszerző: Szabó György). Megmaradt a lendület, hajtottunk az egyenlítésért, a vége előtt lőhettük első kiskornerünket, ami azonban kimaradt.

Sajnos érződött, hogy a felkészülés elején járunk. A jó hír az, hogy Láng András segítségével sikerült rögzítenünk a mérkőzést, remélem hamarosan látható lesz.

Olyan országokkal versenyzünk, akik rendelkeznek gyeplabda pályával. Szlovénia, Ausztria, Horvátország, Szlovákia, Ukrajna előttünk jár létesítményben, és eredményben is. Közel egy évünk van felkészülni, de ígérem, hogy mindent megteszünk, ami lehetséges.

A válogatott: Ferenczi Zsolt és Petővári Balázs kapusok, Bitay Zsolt, Farkas Imre, Léber Sebastian, Langer Bálint, Kerekes Tamás, Papp Gergely, Tápai Márk, Szigeti Bence, Christopher Chorle, Kecskeméty jános, Kovács Norbert, Szabó György, Kanyó Krisztián, Ujvári Viktor, Suba Tamás, Olasz Balázs mezőnyjátékosok.