A keresés a cikk rovatnevében, címében, szerzőjének nevében, az absztraktjátban és a szövegében történik.

Ha nyár, akkor gyeplabda tábor!
 1181
Az Építők Hockey Club idén is megtartotta nyári táborát, ahol idén 28 gyerek kergette a labdát öt napon keresztül. Az edzőtáborban a magyar edzők munkáját már második éve segíti a Bundesliga élvonalába tartozó Crefelder HTC utánpótlás edzője David Lorenz. A tábort minden támogatás és különösen nagy áremelések nélkül tudjuk megtartani. Mindez David mellett - aki társadalmi munkában segít nekünk - Göertz Gábornak köszönhető. Gábor nem csak idehívta régebbi klubja utánpótlás edzőjét, de a tábor ideje alatt vendégül is látta. Köszönjük mindkettőjüknek!

Az edzőtáborban két korosztályban, naponta két edzésen vettek részt a gyerekek. Az egyéni és páros gyakorlatok mellett kispályás és nagypályás játékra is sor került. A nagy meleggel mind a játékosok, mind az edzők megküzdöttek. Elmondhatjuk, hogy ahogyan tavaly, úgy idén is nagyon jó hangulatú hetet töltöttünk együtt és sikerült egy kis darabot a német gyeplabdából meghonosítani.

 

Különösen nagy sikere volt a nagypályás játék mellett az utolsó napokban tartott kispályás mini kupának, ahol a „Sárga bögre görbe bögre” csapat nyert. Reméljük jövőre is hasonlóan nagyszerű nyári tábort tudunk tartani, ami nem csak jó szórakozás, de remek tanulási lehetőség is és újabb lendületet ad a következő idényre.

 

Megjegyzés: További képek találhatók az MGYSZ Facebook oldalán [admin]