A keresés a cikk rovatnevében, címében, szerzőjének nevében, az absztraktjátban és a szövegében történik.

Közgyűlés 2015
 1871
2015. augusztus 21-22 között Londonban tartották az Európai Gyeplabda Szövetség (EHF) 2015-ös közgyűlését. A közgyűlésen részt a Magyar Gyeplabda Szakszövetséget Ferenczi Ferenc alelnök képviselte.

A rendezvény kellemes környezetben és igazán magas színvonalú szervezésben zajlott. Az esti fogadás és a másnapi közgyűlés igen jó hangulatban folyt, és sok érdekes és elgondolkodtató felszólalásnak lehettünk a hallgatói.

A megnyitó után az EHF elnök asszonya felkérte a FIH képviseletében jelenlévő Leandro Negre urat, hogy tartsa meg felszólalását a közgyűlésünkön. Elmondta, hogy, tovább fejlődött a hoki a világban. Egyelőre elvonult a veszélye annak, hogy az olimpiákról kihagyják a sportunkat. Viszont rendkívül fontos a folyamatos fejlesztés a játékunk minden vonatkozásában. Megemlítette, hogy újabb országok léptek a szövetségbe példaként hozta fel az Óceániai szigeteket, akik megkezdték az egymás közötti versenyeket. Ennek az érdekessége, hogy a legközelebb lévő szigetek között is a távolság 800 km és természetesen a megközelítés csak légi úton képzelhető el. Ezt, mint inspirációt említette, az európai távolságokkal szemben. Szólt arról, hogy a világban lezajlott technológiai változások és azon belül is a kommunikáció robbanásszerű fejlődése megváltoztatta az emberek hozzáállását a sportokhoz is. Ezek kihasználását, mint elsőszámú követendő célt jelölte meg. Említést tett arról, hogy Őt választották meg az ASOIF (Nyári Olimpiai Sportágak Szövetségeinek a Szövetsége) elnökének, és ez jó lehetőséget biztosít a hoki népszerűsítésére. Cél a Nemzeti szövetségek, az Olimpiai bizottságok, a sportipar, és a szponzorok megnyerése. A média és kommunikáció változása, nevezetesen a közösségi hálózatok megjelenése és megerősödése új kihívás, ami feladatot ad és rengeteg lehetőséget kínál. Azt szeretné, ha a hoki programok száma és az azokról történő tudósítások gyarapodnának. Minél több, minél élvezetesebb, és nem utolsó sorban frissebb, lehetőleg élő tájékoztatás jutna el a világhoz. Véleménye szerint komoly profit lehetőség van a multimédiás megjelenésben, amit meg kell próbálni kiaknázni.

Ezután az EHF elnök asszonya Marijke Fleuren tartotta meg beszédét. A Charlie Hebdo-t ért franciaországi terrortámadással kapcsolatban említett egy történetet. Miszerint a tettesek elfogását lehetővé tevő hidegfejjel végrehajtott akció civil részese és segítője egy különösen higgadt gyeplabdás volt, amit Ö a játékunk kiemelkedő intellektuális hozadékaként magyarázott. Az érintett hokizó elmondása szerint, higgadt és félelem nélküli szerepvállalását az a multikulturális tapasztalat segítette, melyre saját bevallása szerint más sportágon keresztül nem tehetett volna szert. Az elnök asszony fontosnak tartotta kiemelni, hogy az ilyen és ehhez hasonló kiállás, szerepvállalás komoly szellemi erőforrást nyújthat szeretett sportágunk népszerűsítéséhez és az új kihívásokra adandó megfelelő válaszok megtalálásához. Az elmúlt időben a bizonytalan Olimpiai részvétel miatti rezignáltság volt tapasztalható, aminek mára úgy gondoljuk vége. Fontos azonban tisztán látni, hogy ennek a rezignáltságnak a megszüntetésére, milyen eszközöket kell igénybe vennünk szükségesek e határozott lépések vagy sem. Ö is megemlíti a digitális világ fejlődését, és felhívja a figyelmet, hogy minden esemény fontos, annak technikai szintjétől függetlenül. Mindent közvetíteni kell. Cél a „live streaming”. Az ifjúságot a technológián keresztül is inspirálni kell, felhasználva a közösségi média által kínált minden lehetőséget. Ebből a célból létrehozták a „youth panel”-t, aminek a célja, hogy mozgósítsa a fiatalokat a gyeplabdázásban.

Ezután Angus Kirkland főigazgató (főtitkár) tartott egy előadást. A mondanivalójának a rövid összefoglalója az, hogy fejleszteni kell a média kapcsolatokat, hogy minél több és minél magasabb színvonalú élő közvetítés készüljön a sportunkról. Kiemelte, hogy nagyon fontos a sportunk számára az önkéntesek által végzett munka és erre a jövőben is nagyban számítanak.

Majd az EHF pénzügyi vezetője Mika Rihtila (tiszteletbeli pénztáros) tartotta meg beszámolóját. A korábbi időszak pénzügyi beszámolói és az új költségvetés elfogadásra került. Hosszú távú célként a pénzügyi stabilitás lett megfogalmazva, valamint a visszaforgatható alapok fejlesztése. Beszámolt továbbá arról, hogy az EHF át kíván alakulni. A további gazdasági működését egy belga non profit szervezetként szeretnék folytatni. Ennek a megvalósításához kérték a tagszervezeteket, hogy járuljanak hozzá. Az átalakulástól kedvezőbb adózási feltételeket várnak. (Részünkről a hozzájárulást megadtuk.)

Kelly Fairweather a FIH vezérigazgatója következett szólásra. A FIH stratégiájáról beszélt, amit a következő képpen fogalmazott meg. Nem változások, hanem igazi forradalom. A cél: Professzionális jövőkép és ambíció. Olyan jónak és népszerűnek kell lennünk, mint pl.: a labdarúgás. A professzionális hokinak valódi karrier lehetőséggé kell válnia a jövőben. Valódi piaci erő, szexi vonzó játék globális szupersztárokkal. Több játékos és több nemzet a sportunkban. Több néző és több követő. Jó partneri viszony a többi kiemelkedő spottal, pl.: a labdarúgás, Forma1, stb. Hockey5 egy új változata a játékunknak. A lényege, hogy egy 55x45,5 méteres pályán játszik a két csapat. Csapatonként 5 játékos + kapus van a pályán. Van palánk, 25-30 cm magas. Ettől a játékváltozattól is azt várják, hogy népszerűbbé válik a sportunk. 2016-ban lesz az első u16-os EB, ami kialakítja majd az országok közti erősorrendet. Az idén már volt Máltán egy torna, aminek nagy sikere volt a csapatok között. A környezetünkben a horvátok indultak a legnagyobb lendülettel ebben a játékfajtában. Náluk már érezhető a játékrendszer népszerűsítő hatása. Személyesen is egyeztettünk a horvát vezetőkkel és egyértelműen arra jutottunk, hogy a játék eme új formája jó lehetőséget kínál a hozzánk hasonlóan pálya gondokkal küzdő európai nemzeteknek. A felmerült gondolatokat nagymértékben alátámasztotta Slaven Zlatar későbbi előadása is a hoki nagymértékű bővüléséről Horvátországban, Zágrábon kívül. Jelenleg már nyolc csapatuk van köztük a legfrissebb Splitben. (Csak zárójelben, hogy az éves költségvetésük hétszerese a miénknek. Mellesleg van három nemzetközi játékra alkalmas pályájuk.)

Norman Hughes az EHF fejlesztési és oktatási igazgatója is felszólalt. Figyelemre ajánlotta a bírói fórumot, ami segíthet a helyi problémák kezelésében. Szó került a tudásmegosztási programról is, amit a Holland szövetség képviseletében Erik Gerristen mutatott be. Szeretnék kiterjeszteni a programot, hogy minél több ország és régió vehesse hasznát a sok év alatt felhalmozódott tapasztalatnak. Ennek keretében kezdték szervezni a testvér csapat rendszert is EHF/KNHB Twinning Project 2016-2017).

És most, hogy nagyjából a végére értünk lassan az ábrándok világából visszazuhanunk a földre, a mi hazánkba, ahol sajnos minden túlzás nélkül mondhatom, hogy a mi valóságunk még a kőkor. Szomorúan kell, hogy belássuk, hogy az elmaradásunk nem a tervezett célokhoz, hanem a mai európai és a világ valósághoz képest is elképesztően nagy. A beszámoló margóján említést érdemel, hogy küldöttségünk, ezen az egyébként kimagasló színvonalú rendezvényen csupán megfigyelői minőségben vehetett részt, mivel az Európa Bajnokságon való részvételünk oly mértékben megterhelte meglehetősen szűkös költségvetésünket, hogy a közgyűlés időpontjáig az éves EHF tagdíjunknak csupán egy részét tudtuk befizetni. Ennek okán a tisztújító szavazáson nem szavazhattunk. Érdemes még megemlíteni, hogy a nálunk jóval szerényebb hoki történelemmel rendelkező Örményország, Macedónia, Szerbia, Románia és például Izrael, ahol a statisztikák szerint 29 igazolt gyeplabda játékos van, teljes jogú tagként részt vehetett a szavazáson. Azt, hogy a lemaradásunk behozhatatlan talán túlzás volna állítani, de a feltételek jelentős javulása nélkül tényleg csak ábránd. Talán az Olimpia, mint cél a mi lehetőségeinket is megnyitják.

Budapest, 2015. szeptember 11.
Ferenczi Ferenc Ferenczi Zsolt